Ez év során egy kedves csoporthoz csapódva, néhány km.-t gyalog tettem meg. A gyaloglás társaságban nem csak rendezi az ember életfunkcióit, segít fizikálisan a szintentartásban ebben a korban, de lehetőséget ad arra, hogy elmélyülj gondolataidban, vagy éppen barátokra találj út közben. Nem gondoltam az elején , hogy ez így lesz. A kis csoport befogadott, és az év utolsó gyalogos túráját velük tettem meg. Günselsdorftól Badenig gyalogolva. Ez egy hosszú út rövid része mintegy 15 km. A csoport tagjai pedig az elmult két évben a Gyöngyök útján mintegy 700 km. tettek meg a Keleti határtól egészen Mariacell-ig. Ez nagyon szép teljesítmény főleg, ha a többség szépkorú.
Nos előző blogomban már Günseldorfot érintettem, most onnan indultunk


Kottingbrunn, majd Bad Wöslau után Baden következett.
Badent már a Római időkben is fürdővárosként emlegették. 13 hőforrása kénes, mészkőszulfátos vize, Bécshez való közelsége, a Bécs - Graz vasútvonalhoz való csatlakozása, fellendülést hozott a városnak. A Babenberg család telepedett itt meg. A fellendülés főleg Károly idejében jelentős, majd a császári család látogatásai is sokat lendítettek a városka pezsgő életén. Több fürdőházat, villát építettek itt az előkelőségek. Már abban az időben volt színháza, (Ferdinand Fellner alkotása) , kaszinója, hangversenyeket tartottak itt. Gyakori vendég volt Beethoven, 1812-ben a város nagyrészt megsemmisült, Biedermayer stílusban Jozefh Kronhausel tervei alapján épült ujjá.
A háború alatt az Osztrák- Magyar parancsnokság székhelye volt.
A szép és rendezett városkából megint csak egy kis szelet jutott, pedig akár napokat is megérdemelne szépsége.

Világhírű rózsaparkját is megtekintettük
Ludwig Van Beethoven

Itt a Doblhoff parkban 900 külömböző fajta, mintegy 30000 tő rózsa virágzik. Az angolpark típusu kertben sok szobrot, pihenőházat ,emlékházat is találhatunk. pl Jozef Strauss, és Jozef Lenner emlékművét, Mozart szentéjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése