A Benczur utcai palotának is érdekes a története. A neobarokk épületet Stern Ignác építette, akinek szeszfőzdéje volt. . Két fiára hagyva a vagyonát, akik később felvették az Egyedi nevet. A fiúk nem bántak jól a vagyonnal, sőt feleségeikkel sem, igy az idősebb fiút a vője folytotta meg, míg a fiatalabb öngyilkosságba menekült a hitelezők elől. A testvérek a lovassport rabjai voltak. Állítólag kincsem egyik leszármazottját az udvaron temették el, egy emléktábla tanusága szerint.
1930-ban a királyi posta vásárolta meg az épületet, melyet Marmonek Oszkár műépítész tervezett. Később a Postakürt alapítványé lett. A díszlépcső fordulóiban Róth Miksa üvegablakai az aulában télikert fogadta a látogatókat. Jelenleg Postamuzeum, étterem, bálterem, kávézó fogadja az ide betérőket.Kedves fogadtatás és idegenvezetés tette még érdekesebbé a látnivalókat. Némelyiket ki is próbálhattuk. A magyar királyi posta ujdonságaival, a Csonka féle postaautóval, a postás triciklivel, épúgy megismerkedtünk, mint az első táviróval telexel, vagy híres emberek telefonjaival.Láthattunk értékzsákot lazáró lakatot, levelezőlapot, tecnikai ujdonságokat is mint a szünetjeladó, vagy az adótorony tetején lévő villám sulytotta gömböt is. Kiderült, hogy az első önálló munkavállaló hölgyek a telefonközpontos kisasszonyok voltak, akiknek csengő hangjuk mellett, csinosnak is kellett lenniük. Két neves ajánlóval is rendelkezniük kellett és legalább egy nyelvet a magyaron kívül beszélniük is ajánlatos volt. Ujdonság volt a mesetelefon is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése