Tapolca alatt kiterjedt karsztos barlangrendszer húzódik, melyet csak nagyon nehezen lehet feltérképezni. Legutóbb 2010-be fedezték fel egy újabb barlangját melyet Berger Károly-tól neveztek el. A védett természetvédelmi terület a Balatonfelvidék része. Idegenvezetőnk kimerítő tájékoztatást adott a környék kialakulásáról az ember előtti időkről, Tapolca /topline-meleg víz / megnevezéséről. A kisváros története nem vonhatta ki magát a ujabb korok történéseiből sem, mint ahogy a Dunántúl többi települése, itt is voltak dicső és kevésbé dicső korszakok.
Tapolcai kirándulás fő atrakciója a tavasbarlang megtekintése. A barlang 3280 méter hosszan húzódik Tapolca alatt, míg turisták által látogatható része mindössze 180 méter, melyet csónakokkal lehet végigjárni .A barlang vízét a nagytó, és a malomtó fogja fel, majd vezeti el a Tapolca patakba, és úgy a Balatonba. A két tavat a Vizimalom köti össze, mely a XIII-XIV sz-ban épülhetett. A tavak érdekessége, hogy télen sem fagynak be a karsztvíz folyamatos feltörése, és ásványi anyag tartalma miatt.
A látogatók fel- le sétálhatnak a 2016-ban Varjas Judit által festett halas lépcsőn a két tó között. A város központi része a Nagyboldogasszony Katolikus templom is a XIII. sz-ban épült. majd többször átépítették. A domboldalra épült kisvárosban született Marton László szobrászmüvész, kinek több alkotását is láthattuk sétánk során. A kiskirálylány szobrát Évike lánya ihlette melynek több példánya is készült egyet Budapesten is láthatunk, de van belőle Tokióban is. A Pásztorfiú és a Négy évszak szobor is a Munkácsy és Kossuth díjas művész alkotása. A tó körüli sétánk során megtekintettük a Karthauzi vár maradványait. Másik híres szülötte a városnak Batsány János költő, Egészalakos szobrát egy parkban , a feleségéről Baumberg Gabrielláról készült mellszobor a tó partján áll.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése